Pilot program

Korai, iskolaelőkészítő fejlesztést indítunk hátrányos helyzetű családokból származó óvodás korú gyerekeknek, akik nem kapnak megfelelő vagy elegendő fejlesztést az óvodában, a szakszolgálatnál vagy máshol. Tudjuk, hogy nagyon kevés érintett gyermek kap korai fejlesztést a szakemberhiány miatt. A hátrányos helyzetű gyerekeknél a szülői együttműködés hiánya is lehet a fejlesztés teljes elmaradásának oka. Azt gondoljuk, hogy a tanoda a lazább működése miatt jobban képes lehet elérni a hátrányos helyzetű gyerekeket, például otthonukban is fel tudjuk keresni őket, és van kapacitásunk és gyakorlatunk bizalmi kapcsolatot kialakítani a családdal is. Nagyon fontosnak gondoljuk a korai fejlesztést, számos iskolai kudarc és konfliktus megelőzhető általa. A bevont gyerekek segítését az első osztályban is folytatnánk, tehát a program két évig tart egy csoportnak. A csoportos foglalkozás a szociális készségek fejlesztését célozza. A foglalkozásokat két pedagógus tartja, hogy az egyéni fejlesztés is megvalósulhasson. A gyógypedagógusok feladata a program kezdetén a szociális centrum által javasolt családokban az iskola előtt álló gyerekek szűrése, a gyerekek kiválasztása, majd a gyerekek intézményeivel való kapcsolattartás (előbb óvoda majd iskola). Ide tartozhat a megfelelő iskola kiválasztása is, illetve a tanító segítése az iskolaelőkészítő év alatt szerzett tapasztalatokkal. Szintén az ő feladatuk a bevonható szülők segítése az otthoni fejlesztésben gyakorlatokkal, tárgyi eszközökkel.